Kanapéágy

Mindent a kanapéágyról

Az ember ősidők óta törekszik arra, hogy környezetét kényelmessé és praktikussá tegye. Igen hosszú út vezetett az első elvágott fatörzstől, melyre épp rá lehetett ülni, a modern, mutatós kanapéig, melynek formája, díszítése kimeríthetetlen emberi fantáziáról tanúskodik.

Az ember kényelmét a legrégibb időktől fogva az egyes kanapék és kanapéágyak biztosították, melyek fejlődését az első civilizáció megszületésével követhetünk nyomon. Az ókori egyiptomiak igen körültekintően gondoskodtak halottaikról, így a kedvenc fekvő alkalmatosságaikat velük együtt temették el, adták ajándékul az örökkévalónak. A későbbiekben a kényelem inkább csak az élők teljes privilégiuma lett.

Kanapé a középkorban

A görög kanapékat, kanapéágyakat az utókor csak a fennmaradt vázák képeiből ismerheti, de ha elég szemfülesek vagyunk, azonnal láthatjuk, hogy ez az antik forma még ma is fellelhető, és számos modern kanapé kölcsönzi a vonásait az ókori elődjétől. Eleinte az egyiptomi stílus befolyásolta a görög vonalvezetést, később alakult csak sajátos arculata, és egyre kényelmesebbé vált, mint ahogyan az a kanapéágyhoz illik. Jellegzetes ma is fellelhető görög bútor a kliné, melyen étkezés közben zavartalanul hátra lehetett dőlni, megpihenni. Alapja faváz volt, melyre összefont bőrszíjakat erősítettek, lába esztergált, a két oldaltámla túlnyúlt az ágy keretén, egyfajta peremet képezve, melyen a fejet és a karokat lehetett pihentetni, akárcsak modern jelenkori utóda esetében. Igen sokféle változata ismert volt, díszített háttámla, lótuszvirágokkal, vagy oroszlánfejjel, és ehhez szimbolizáló kárpitbevonással.

A középkori bútorok egy időre elvesztették jellegzetes bájaikat, a barbár invázióknak köszönhetően tömörebbé, dísztelenebbé váltak. A kanapé vesztett egy időre a népszerűségéből, hiszen ebben az időszakban a praktikus, könnyen hordozható és összecsukható karosszékeké volt a főszerep. Érthető, hiszen háborús időkben nincs helye a nyugodt, harmonikus pihenésnek, melyet az ókor még megengedhetett magának.

A bútorzat területén a reneszánsz és a manierizmus hozott új lehetőségeket. Az új ízlés központja, akárcsak a művészetek területén, Róma, Firenze és Velence lett. Új bútorstílus jelent meg: méltóságteljes, bravúros formák, melyek mesterségbeli tudást rejtő kidolgozottsággal büszkélkedhettek. Ez a stílus a leghagyományosabb kanapéformát is teljesen átalakította, oszlopokkal, intarziás betétekkel gazdagodtak.

A kárpiton és a fafaragásokon a mítoszbeli alakok sejlettek a pihenni vágyó elé. A későbbi mesterek a legszívesebben diófából készítették a kanapék fa vázát, elsősorban a faanyag kellemes színe és mintázata végett. Ez a faanyag még napjainkban is igen népszerű a kedvező tulajdonságai miatt. A lábak és a karfák gyakran oroszlánlábban végződtek, ez különösen kedvelt motívuma volt a kornak.

Angliában a földrajzi elszigeteltség miatt egészen máshogy alakult a kanapé díszítésének és kialakításának története. Csak a Tudorok, különösen Erzsébet királynő trónra kerülésével kapott a bútordarab igazi és méltó megbecsülést. A lábak jellegzetesen váza alakúak lettek, a formák mértéktelenül nagyra nőttek. Minden ülőbútor kényelmesebb lett, kárpitozása illik a fafaragások stílusához. Igen reprezentatív Erzsébet királynő kanapéágya, mely először gigászi méretei miatt vonzza a tekintetet, de megmunkálása és a levágott ágyvég már a modern kanapéágy stiláris jegyeit hordozza magán.

A francia királyok bútordarabjai átmenetet képeznek egy ideig a reneszánsz és a barokk stílus között. A formák, a kialakítások szárazabbak, geometrikusabbak. A fafaragás és a kárpitozás témája rendszerint az alma-motívum, a gránátalma megjelenítése, a csavart formák kialakítása a háttámla és a kartámla fa részein. A kanapé a fontosabb bútordarabok közé tartozott, így aranyozással, intarziával és művészien megmunkált bőrrel díszítették. Jellegzetesen a háttámla sokkal szélesebb volt, mint az ülőke, ez a vonás sok mai kanapéágyat gyártó cégnél is megjelenik. A kárpitozás Franciaországban válik igazán igényessé, rendszerint az anyag szövött kárpit, vagy damaszt és elterjedt Franciaországban a párnázott ülőke is, mint merész újítás.

XIII. Lajos korában jelenik meg az a fajta kanapé melyet napjainkban is használunk, és amely leginkább hasonlít a mai igényekhez és elvárásokhoz. Közvetlen előde, a heverő 1620 körül jelent meg, hosszúkás, téglalap alakú fekhely volt, hat vagy nyolc lábon állt rendszerint. Rendkívül színes, élénk anyagokkal kárpitozták. Ez a bútordarab a kor társasági életéről tanúskodik: a hölgyek rajta elterülve fogadták udvarlóikat. Ez az a pont, ahol a kanapéágy végleg elnyerte rendeltetését és fő funkciója a kényelem lett, mely egészen napjainkig tartja magát.

A barokk továbbvitte a kanapé tiszteletét, azzal a különbséggel, hogy fő színtere a szalon világából a római pápai udvar lett. A kanapéágy luxus bútordarabnak számított, hűen a barokkhoz, igen cizelláltan díszített volt, jellemzőek a plasztikus formák, az ívelt fafaragások. A lábak és azok tartótagjai szárnyaló fantáziáról tanúskodnak, a kartámlába ezüst és elefántcsont berakások kerültek. A hosszúkás, téglalap alak megmaradt, a kényelmet az ülőkén elhelyezett matrac és a jellegzetes hengerpárna biztosította. A kanapéágy sok esetben a hálószoba kedvelt bútordarabja lett, és csak egy új stílusirányzat tudta újra a társasági élet fő bútordarabjává tenni.

A klasszicizmus és a romantika a formákat letisztulttá tette, a századot sokan a mahagóni századának is nevezik, hiszen mindent, ami fából készült, ebből a fafajtából állították elő. Előtérbe kerültek a keleti, ázsiai kínai motívumok és formák is, a háttámla öblösebbé vált. A paloták terei egyre inkább a bensőséget, az intimitást sugallták és a kanapéágy már nem a kényelmes társasági létet volt hivatott előteremteni, hanem a meghitt pillanatokat. Láthatjuk, hogy a századok folyamán, ahogy bővülnek a szerkezeti, külsőséges megoldások, úgy tágul a kanapé másodlagos jelentése és funkciója az ember életében.

1820 körül jelenik meg, egy, ma is igen újítónak és merésznek számító kanapé típus: a körkanapé. Kör alakú, ovális formái igen elterjedtek, ezeket a darabokat a szalon közepére állították.

Az „Art Nouveau”, a modern mozgalom a kanapét és a kanapéágyat az ember életének és a nappalinak a nélkülözhetetlen kellékévé tette. Ahány ország, annyi féle és fajta és forma létezett, de a funkció mindenhol ugyanaz maradt: a kényelem és a harmónia megteremtése.

Modern kanapé

A modern mozgalom a bútorgyártás művészetét radikálisan megújította.

A kanapék már nem lezárt egységek voltak, hanem szabadon alakíthatóak, bővíthetőek. A leegyszerűsített formák alkalmassá tették a bútort a sorozatgyártásra, így egyre inkább mindenki számára elérhetővé vált, hogy a nappalijában kanapét helyezzen el. A krómacél cső alkalmazása modernné és masszívvá tette a régi darabot. A szövet, mint kárpit anyag mellett megjelent a bőr is, és a cserzés technikájával számos új színvilágot voltak képesek létrehozni, és ez szintén csak tágította a lehetőségek tárházát.

A 20-as évekre az avantgárd lecsendesedett és fokozott érzékenység alakult ki a tiszta, harmonikus és elegáns formák iránt. A 40-es évekbeli bútorok rendkívül kényelmesek és elegánsak is egyben. Számos formatervező kifejezetten ügyelt arra, hogy kanapéágya körülölelje a pihenni vágyót, vonalai egyszerűek, kevésbé monumentálisak. A modern kanapé immár teljesen önálló bútordarabbá vált, formája és funkciója ennek megfelelően egyéniesedett. Megsokasodtak az ággyá alakítható kanapék, melyekre egyre hathatósabb mechanikát dolgoztak ki. Az alkotói szabadság lehetővé tette a kerek és a szögletes formák egymás mellé illesztését.

0 március 07, 2011
Pihenni jó